Támogatás a Gyermekegészségügyi Központ részére

Támogatás a Gyermekegészségügyi Központ részére

Az Energie AG Miskolc Kft. és az AVE Miskolc Kft. 2011. évben is támogatta a Miskolci Operafesztivál rendezvénysorozatot, melynek keretein belül június 17-én ismét megrendezésre került a már hagyományosnak számító Partnertalálkozó.

Ebben az évben a két társaság ügyvezetése úgy döntött, hogy - az eddigi szokástól eltérően - az előadás után nem tart állófogadást, hanem annak költségét felajánlja a B.-A.-Z. Megyei Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja részére. Az adományt örömmel vette át a helyszínen Dr. Nagy Kálmán úr, a gyermekellátásért felelős igazgatóhelyettes. Az összeget a betegszállító lift felújítására, friss ivóvíz biztosítására a várakozó gyermekeknek, valamint a várakozó folyosó levegőztetésére kívánják fordítani.

Reméljük, kezdeményezésünkkel sikerül hagyományt teremteni.

KundenLogin